Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Legfrissebb bejegyzések

jobb cím nem jut eszembe, mint hogy megjöttem.

Sziasztok! Itt vagyok. Annyi, de annyi mondanivalóm van! Viszont valamit még az elején közölnöm kell. Meg fogom változtatni a lap címét, és holnapra már más lesz. Hogy miért? 
1. Mert a "llama" számomra túl rövid.
2. Mert bár imádom a lámákat, és tényleg, de komolyan, viszont úgy érzem, ez nem engem tükröz.
3. Mert elárultam pár barátnőmnek a címét, mikor még azt hittem, teljesen személytelen leszek, és nem fogok valódi blogot írni. 
4. Mert most úgy érzem, hogy egy másik cím jobban kifejez.
Elég lesz? :D
Igazából a hármas pont a döntő ok, ami miatt már hetek óta gondolkozok a címváltoztatáson. Előbb írtam egy bejegyzést, de kilépett belőle a gp, és akkor még tanácstalan voltam cím-ügyileg, aztán megnyitottam ezt az új bejegyzést, és rájöttem, hogy mi lesz. Nem árulom el, bocsánat! Azokkal tudatom majd, akik számítanak. (Ne haragudjatok...) A cseréket mindig is nehezen kezeltem, mert nem szeretem, ha el kell valakit utasítani, ezért álalában elfogadom mindenkinek, de most kemény leszek, ez van és kész. Összesen három ember van, akinek mindig felmegyek a lapjára, és akiknek muszáj lesz elmondanom a címet, a többieknek pedig megírom, hogy nyugodtan leszedhetnek. Fájó szívvel, persze. (Ebben nincs semmi irónia, utálom ezt.)

Milyen volt a tábor? Jó.

Oké, tehát igazából megint bővültek a tapasztalataim. Mármint emberismeretileg. Van egy lány, akiről megerősödött a véleményem. Nem szeretem. Ennyi. Az egyik barátnőm pedig nem olyan, amilyennek gondoltam. Vagyis kicsit lebecsültem. És ezt most nem is jó, de nem is rossz értelemben mondom. Igazából még egy kicsit gondolkoznom kell rajta, hogy eldöntsem.. 

Egyébként a táborban életemben először

  • korongoztam,
  • használtam samottos agyagot,
  • batikoltam,
  • merítettem papírt,
  • használtam pasztellkrétát,
  • készítettem tűzzománcot.

Kiskoromban sosem voltam olyan, aki otthon gyöngyöt fűzöget. Olyan akartam lenni, de nem voltam olyan. Volt egy időszak, mikor sokat fontam, de ennyi. Rajzolni imádtam, máshogy nem igen vettem ki a részem a kézműveskedésből. Ezt a tábort viszont nagyon élveztem, a társaság is jó volt, nem volt panasz semmire :D 

2012.08.17. 15:45, Anna Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!