Egy kicsit izgulok, félek, de meg is könnyebbülök. Iskola. Nem tudom eldönteni, hogy várom-e vagy sem. A nyolcadik olyan közelinek tűnik, és csak egy töltelékév - egy év, ami kitölti a teret a felsősök és az alsósok között. Eddig a nyaraim mindig eseménytelenek voltak, egy hét nyaralás és néhány baráti összejövetelből, meg végtelen unalmas, gépezésből és tévézésből álló napok egyvelege volt. A mostani viszont egészen más volt - a naplómba azt hiszem összesen négyszer írtam, de szinte mindegyik bejegyzés között volt vagy egy hónapnyi szünet. Voltam Erdélyben, kézműves táborban, a Balatonon, Lengyelországban, és annyi minden történt, mint még soha egy nyáron. Eddig mindig vártam, hogy visszamehessek az iskolába, és ez mostanra sem múlt el, csak valahogy másképp érzem már. Idáig azért akartam visszamenni, hogy végre ne legyek egyedül, hogy legyen társaságom és történjen valami izgalmas. Most viszont azért szeretnék visszatérni, hogy újra lássam a barátaimat, akikkel nyáron is együtt voltam, hogy átbeszéljük újra a vicces, cikis vagy épp érdekes pillanatokat, hogy együtt röhögjünk, egymáson vagy valami máson, akármin. Ez az érzés teljesen más... Nem tudom, átjön-e így monitoron keresztül, de sokkal boldogabbnak érzem most magam. 
 Azért is örülök, hogy hamarosan iskola, mert így az emberek láthatják rajtam a változást. Igazából nem kell olyan drasztikus változáson törni a fejeteket - egyszerűen úgy érzem, megváltoztam, megváltozott az ízlésem, zene és öltözködés, valamint emberek terén is. Magamhoz képest sok tapasztalattal lettem gazdagabb (emberismeret! terén :D), megváltozott az értékrendszerem teljes mértékben, és a hajamtól is megfogok válni.. azaz, csak pár centitől. Na jó, nem olyan pár az a 15 centi.. hiszen gondoljatok bele: a félméteres hajamból közel 30 centis lesz - az valami! Nagyon várom már. Érzem a változás szelét.. Hmm:)